Dicsőségfal 2025
Sikeresen vett akadályok, kiemelkedő teljesítmény
A Miskolci Egyetem Általános Informatikai Intézeti Tanszéke 2025-ben is megtartotta a Vadász Dénes informatika versenyt a középiskolák 7-12. évfolyamos diákjai részére. A verseny a kimondottan nehéz feladatok ellenére, vagy talán épp annak köszönhetően, ebben az évben is nagyon népszerű volt. A középiskolák évről-évre rendre visszatérnek, sőt az ország olyan területéről is jöttek résztvevők, akik a Miskolci Egyetemtől kifejezetten távol vannak.Az idei verseny feladata egy képzeletbeli város informatikai rendszerének felépítése volt. A résztvevők adatbázist terveztek és valósítottak meg, statisztikai elemzéseket készítettek, valamint egy városfejlesztési szimulátort programoztak. A döntőbe jutott csapatok webes prezentációban mutatták be projektjeiket. A verseny nemcsak informatikai tudást igényelt, hanem kreativitást, probléma megoldó képességet és csapatmunkát is.
A verseny két fordulós volt. Az első fordulóban 25 középiskola 52 csapata indult. A feladatok értékelését végző zsűri a kiváló megoldások közül a legjobbakat kiválasztva 12 csapatot hívott meg a Miskolci Egyetem Informatikai Intézetében 2025. május 9-én megtartott második fordulóra. Itt a csapatok bemutatták megoldásaikat, válaszoltak a zsűri kérdéseire, majd egy 40 kérdést tartalmazó kvízt oldottak meg. A helyes válaszok a többi csapat helyes/helytelen válaszainak függvényében különböző pontot értek. A végső értékelésbe még az is beleszámított, hogy az egyes csapatok melyik másik csapat előadását tartották a legjobbnak.
Míg a zsűri a pontszámokat összesítette a 2. fordulóban, addig a csapatok a támogatóknak cégeknek köszönhetően kiadós mennyiségű pizza mellett pihenték ki fáradalmaikat.
Milyen eredmények születtek ?

52 ötletesen és szépen megvalósított megoldás került beküldésre.

A legjobb megoldásokat beküldő csapatok: Undefined (DSZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum, Debrecen), npm install (Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum), Cordyceps (VSZC Boronkay György Technikum és Gimnázium, Vác), 404 not found (DSZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum, Debrecen), Bemesek (Ceglédi SZC Bem József Muszaki Technikum és Szakképzo Iskola)

Kiemelkedően szép Álomváros szimulációt készítettek, és a döntő alkalmával be is mutatták versenytársaiknak: undefined (DSZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum, Debrecen), npm install (Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum, Miskolc), 404 not found (DSZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum, Debrecen), Cordyceps (VSZC Boronkay György Technikum és Gimnázium, Vác), Bemesek (Ceglédi SZC Bem József Muszaki Technikum és Szakképzo Iskola)
A nyertesek a következők lettek:
hely: Undefined
(DSZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum, Debrecen)
A csapat tagjai: Borók Máté, Kovács Dániel Benedek, Tóth Péter Sándor
Felkészítő tanár: Hagymási Gyula
hely: npm install
(Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum, Miskolc)
A csapat tagjai: Szűcs Noel Gergő, Fodor Levente, Futó Zsombor
Felkészítő tanár: Kasza László Róbert
hely: 404 not found
(DSZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum, Debrecen)
A csapat tagjai: Arany Zoltán; Burán Zalán; Herczeg Ákos
Felkészítő tanár: Hagymási Gyula
A verseny díjazottjai 30 többlet pontot kapnak, ha a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kar képzésére jelentkeznek.
Köszönjük a középiskoláknak, hogy részt vettek a versenyen, támogatóinknak a díjakat, a verseny megvalósításában nyújtott segítségüket! Külön köszönet jár a felkészítő tanároknak! A Szervezők eltökéltek abban, hogy a versenyt jövőre is megrendezik. Várjuk a csapatokat!
Gratulálunk!