Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.

Dicsőségfal 2026


A Miskolci Egyetem Informatikai Intézete 2026 tavaszán tizedik alkalommal rendezte meg a Vadász Dénes Informatika Versenyt, amelyre idén is a 7–13. évfolyamos diákok nevezhettek. A jubileumra több mint 100 csapat nevezett az ország különböző középiskoláiból, két kategóriában: Alkalmazói és Programozói.

Alkalmazói kategóriában 52 középiskolai csapat nevezett, akiknek az első fordulóban egy menüket kezelő mini menza-rendszert kellett összerakniuk Accessben és Excelben. A beküldött 25 megoldás közül a zsűri 11 csapatot hívott be a döntő fordulóra. Itt újabb adatbázis- és táblázatkezeléssel kapcsolatos kihívások vártak rájuk, majd egy pörgős informatikai kvíz döntötte el a végső sorrendet.

Programozói kategóriában 72 csapat vágott neki a kihívásnak. Az első fordulóban egy MI-alapú Mars Rover navigációs programot kellett készíteniük. A küldetés egy adott térképen zajlik, ahol a rovernek akadályokat kikerülve, nappalok és éjszakák váltakozását figyelembe véve kell minél több ásványt begyűjtenie. A csapatok 43 megoldást küldtek be látványos vizualizációkkal és kreatív algoritmusokkal. A döntőbe jutott 12 csapat élőben mutatta be fejlesztését az Informatikai Intézet laborjában. A prezentációkat a zsűri és a többi csapat is pontozta, így igazán pezsgő, inspiráló hangulat alakult ki. Rendhagyó módon, idén az első három helyezett munkáját a Miskolci Campus Fórum Green and Smart konferencia résztvevői is megismerhették.

A verseny nemcsak szakmai, hanem közösségi élmény is volt: a szervezők hatalmas pizzákkal és egy 100 szeletes tortával készültek. A megnyitón Dr. Nehéz Károly intézetigazgató köszöntötte a résztvevőket, majd Prof. Dr. Kovács László beszélt a verseny régiós jelentőségéről és arról, milyen fontos szerepet játszik a tehetségek felkarolásában.

A jubileum alkalmából a felkészítő tanárok munkáját is elismerték. Tehetséggondozásért Díjat és elismerő oklevelet kaptak:

Alkalmazói kategóriában: Dajka Miklós, a Kisvárdai Szent László Katolikus Gimnázium és Technikum tanára; Dr. Radványi Tibor, a Miskolci Szakképzési Centrum Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikum tanára; Gyombolainé Cserny Zsuzsanna, a Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium tanára; Trenyik Jánosné, a Balassagyarmati Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnázium tanára.

Programozói kategóriában: Kasza László Róbert, a Miskolci Szakképzési Centrum Kandó Kálmán Informatikai Technikum tanára; Hagymási Gyula és Péter Miklós, a Debreceni Szakképzési Centrum Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum tanárai; Borsodi Csaba, a Kazincbarcikai Irinyi János Református Oktatási Központ tanára.

Milyen eredmények születtek ?

Megoldások

25 Access & Excel projektet és 43 Marsjáró algoritmust dolgoztak ki a csapatok.

Menü-generátor 

Alkalmazói kategóriában egy olyan alkalmazás készítése volt a feladat, ami képes több szempont figyelembe vételével előállítani és kezelni egy menza-menüsort.

 

Marsjáró

Programozói kategóriában a versenyzőknek egy, a Mars felszínén mozgó rover irányítását kellett megoldaniuk. Ki kellett dolgozni egy MI-alapú útvonaltervező algoritmust és vizuálisan megjeleníteni a rover adatait.


A verseny nyertesei:

Alkalmazói kategóriában:

1. helyezett: Krumplipüré FC (Váci SzC BoronkayGyörgy Műszaki Technikum és Gimnázium), felkészítő tanár: Gyombolainé Cserny Zsuzsanna

2. helyezett: 3zip (Váci SzC Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium), felkészítő tanár: Gyombolainé Cserny Zsuzsanna

3. helyezett: Amplitúdók (Szent Imre Katolikus Iskola és Gimnázium, Balassagyarmat), felkészítő tanár: Trenyik Jánosné

Különdíjas: Pollenkoncentráció (Váci SzC Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium), felkészítő tanár: Gyombolainé Cserny Zsuzsanna

 

Programozói kategóriában:

1. helyezett: Steap (Debreceni SzC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum), felkészítő tanár: Hagymási Gyula

2. helyezett: Zsuzsanna Gödör (Debreceni SzC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium), felkészítő tanár: Szabó Anett

3. helyezett: bun install (Miskolci SzC Kandó Kálmán Informatikai Technikum), felkészítő tanár: Kasza László Róbert

Különdíjas: RelativeO (Debreceni SzC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum), felkészítő tanár: Hagymási Gyula

 

Gratulálunk a győzteseknek, és köszönjük támogatóinknak – az evosoft Hungary Kft-nek, a Szinva Net Informatikai Zrt-nek és a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karának – hogy hozzájárultak a verseny sikeréhez!