Névadónkról
Ki volt dr. Vadász Dénes?
Vadász Dénes a Miskolci Egyetem egykori gépészmérnök hallgatója, majd kiváló oktatója volt. Pályája kezdete egybe esett a számítástechnika robbanásszerű fejlődésével, aminek ő aktív részese volt. Hitt benne és sokat tett azért, hogy Miskolcon legyen önálló, magas színvonalú informatikus képzés. Ő lett az 1990-es évek elején a Miskolci Egyetemen létrejött informatikus képzés szakmai felelőse, az Általános Informatikai Tanszék vezetője. Irányítása alatt hallgatók generációi tanulták meg a szakma és a tanulás fontosságát, és jutottak el az informatikus mérnöki diploma megszerzéséig. Ezzel a versennyel az ő szellemi örökségét szeretnénk továbbadni a fiatalabb generációknak is.
Versenykiírás
Ismerd meg a feladatokat!
A Miskolci Egyetem Informatikai Intézete 10. alkalommal hirdet informatika versenyt a középiskolák 7-13. évfolyamos diákjai részére. A verseny kétfordulós, amelyre 2-3 fős csapatok jelentkezését várjuk két kategóriában:
Az első fordulóban otthoni környezetben készíthetitek el a projektet, amelynek során lehetőségetek lesz megmutatni kreativitásotokat és informatika tudásotokat. A feladatot regisztráció után kapjátok meg e-mailben. A döntőbe az első fordulóban legjobb pontszámot elért csapatok jutnak tovább.
A 10. jubileumi versenyhez kapcsolódva a programozói kategóriában benyújtott projektek idén egy különdíj versenyben is részt vesznek. A verseny első három helyezettje különdíjban részesül (csapatonként 200 000 Ft, 150 000 Ft és 100 000 Ft), valamint meghívást kap a 4rd Miskolc Campus Forum Green & Smart konferenciára (Miskolc, 2026. április 21.), ahol a konferencia programjaként bemutathatják eredményeiket.
Ha szereted a kihívásokat, érdekel az informatika, és szívesen dolgoznál egy izgalmas projekten, akkor itt a helyed! A Vadász Dénes Informatika Versenyen lehetőséged nyílik megmutatni kreativitásodat és programozói tudásodat.
Regisztrálj a versenyre és e-mailben elküldjük a részletes feladatleírást!

A megoldás forrásfájljait töltsétek fel GitHubra, és ennek a projektnek a linkjét küldjétek el nekünk emailben erre a címre: infoverseny@uni-miskolc.hu

• Hibamentes működés.
• Programkód minősége.
• Kreatív ötletek és kivitelezés.

• Jelentkezési határidő: 2026. február 2.-13.
• Megoldás beküldési határideje: 2026.03.20.
• Második forduló: 2026.04.17.
Jelentkezz a versenyre
Várjuk jelentkezésed!
Van egy kiforrott baráti társaságod, akikkel szívesen vágsz bele a tech világ kihívásaiba? Esetleg már próbálkoztatok is néhány kisebb mutatvánnyal? Regisztráljatok a versenyre és tegyétek magatokat próbára, akár mindkét kategóriában!